Jikiden Reiki

  • Főoldal
  • A Jikiden Reikiről
  • Tanfolyamok
  • Kezelések
  • Programjaink
Melegné Tóth Judit bemutatkozása
Melegné Tóth Judit
Melegné Tóth Judit vagyok, a reiki I. és II. behangolást Szabó Edittől kaptam 1993-94-ben. 2004-ben lettem Usui Shiki Ryoho reiki mester/tanár a Kanadában élő Párdányi Miklós tanítványaként.

Gyerekkoromtól fogva éreztem, hogy léteznie kell "valami másnak", amiről a tankönyvekben nem esik szó. Kezdetben tudományos-fantasztikus, később - amikor már hozzáférhetők voltak - ezoterikus témájú könyveket olvastam, válaszokat keresve kérdéseimre.

Spirituális utamon egyre inkább meggyőződésemmé vált, hogy fizikai és egyéb problémáinkat mi magunk hozzuk létre, ezért legeredményesebben saját magunk szüntethetjük meg, míg mások hatékony segítői, kísérői lehetnek a gyógyulási folyamatnak. A 90-es évek elején, amikor ilyen megfontolásból elkezdtem érdeklődni a szelíd gyógymódok iránt, először az agykontroll alaptanfolyamot végeztem el, majd a reiki I. és II. fokozatát, később pedig bioenergetikát tanultam Dr. Bíró Dénesnél.
Ekkor még „csak” magamon gyakoroltam, és állíthatom, hogy a spirituális szellemiség és életfelfogás a gyakorlatban is bizonyított: több régóta fennálló fizikai problémám múlt el nyomtalanul, az életem letisztult, derű és béke kezdte jellemezni napjaimat.

Egy ideig mindez elég volt, de eljött a pillanat, amikor úgy gondoltam, szeretnék hasonló gondolkodású emberek csoportjába tartozni, és segíteni másoknak, amiben tudok, az általam elérhető legmagasabb spirituális szinten. Ekkor kaptam azt a sugallatot, hogy legyek reiki mester. Nem sokkal később találkoztam Párdányi Miklóssal, akitől először regresszió-vezetést tanultam, és aki hamarosan a mesterem lett. Ő előbb hitt abban, amit csinálok, mint én magam - szabadságot tanulok tőle folyamatosan.

Amikor két évvel ezelőtt lehetőség nyílt arra, hogy japán reiki tanítótól tanuljunk, azonnal jelentkeztem. Nem tudtam még, mire vállalkozom.
Maszaki mester négy nap alatt több havi "töprengeni valót" adott nekem - átértékeltem mindent, amivel addig foglalkoztam, és úgy éreztem, hazaérkezem.
Számomra a Jikiden az, ahol ég és föld összeér: minden, amit addig belül éreztem a spiritualitással kapcsolatban, összeállt, és ötvöződött egy végtelenül letisztult szellemi gyógymóddal.

Ez az, amit szeretnék megosztani a hozzám fordulókkal.

Tanátadási vonalam a következő:

Usui Shiki Ryoho

Mikao Usui - Chujiro Hayashi - Hawayo Takata - Barbara Weber-Ray - Maureen O'Toole - Kate Hughson-Law - Paula Horan - Nari Mayo - Wayne Jones - Frances Allden - Silvana Tonti Eisner - Párdányi Miklós - Tóth Judit

Jikiden Reiki - Shihan Kaku fokozat

Mikao Usui - Chujiro Hayashi - Chiyoko Yamaguchi - Tadao Yamaguchi - Nishina Masaki - Tóth Judit

További tevékenységeim:
Regresszió-vezetés (Belső utazás, reinkarnációs utazás, Dr. Newton-féle spirituális regresszió)
Spirituális tanácsadás (kapcsolatfelvétel szellemi segítőkkel, eltávozott szeretteinkkel)

Elérhetőségeim:
06 20 2150 740
http://fenyhid.net
judit@fenyhid.net



 

M E N Ü

  • A Reiki működése és használata
  • Mi történik a tanfolyamon?
  • Tadao Yamaguchi köszöntése
  • Tanítványok írták
  • Japán szellemiség
  • Gy. I. K.
  • Galéria
  • Ajándéktárgyak

B E M U T A T K O Z U N K

  • Nishina Masaki (Dai Shihan)
  • Árvolt Csilla (Shihan Kaku)
  • Homoki-Farkas Péter (Shihan Kaku)
  • Melegné Tóth Judit (Shihan Kaku)
  • Szabó Gábor (Shihan Kaku)

L E T Ö L T H E T Ő

  • Reiki I. jelentkezési lap
  • Reiki II. jelentkezési lap
  • Shihan Kaku jelentkezési lap
  • Tájékoztató brossúra

L I N K E K

  • Jikiden Reiki Intézet
  • Nishina Masaki oldala
  • Tadao Yamaguchi - Light on the Origins of Reiki
  • Frank Arjava Petter - The Hayashi Reiki Manual

Copyright 2010. Privacy Policy | Terms of Use | XHTML | CSS

design by szekeresbogi | Minden jog fenntartva. | Header picture is from Gabriela Stauffer.

All rights reserved.